Meloni: Elon Musk nem jelent veszélyt a demokráciára, Soros György igen
Nyilvánosan is védelmébe vette Elon Muskot az olasz miniszterelnök.
Stratégiaváltás a szélsőjobboldalon.
„Nem volt sem cigányozás, sem zsidózás, a magyarság elveszejtésére szőtt világösszesküvés-elméletekkel sem szórakoztatták a megjelenteket vasárnap délután a Mi Hazánk kötelező oltás elleni tüntetésének felszólalói – ezt az eseményről írt riportunkban is fontosnak tartottuk kiemelni, mert komoly változást jelent a párt korábbi demonstrációihoz képest.
Sőt, akár még az oltásellenes jelzőt is kritizálni lehetne, hiszen a szélsőjobboldali párt eddig a járványügyi intézkedéseket kritizálta, és mint azt Dúró Dóra, Novák Előd (akik korábban be is oltatták magukat kétszer) vagy éppen Toroczkai László, a Mi Hazánk – oltatlan – miniszterelnök-jelöltje is hangsúlyozta vasárnapi beszédében, nekik az önkéntes oltásokkal sincs bajuk, csak – ahogy fogalmaztak – a »lopakodó coviddiktatúrával«. Ennek érdekében pedig a korábban EU-s zászlót égető Novák Előd pártja nem rest akár az Európai Unió Gyógyszerügynökségére (EMA) sem hivatkozni.”
Nyitókép: MTI-OS